HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Pletyka rovat
Kattints és sztorizgass:

Aisha Blogja

Statisztika
Nők
12
Férfiak
19
Énekesek
6
Táncosok
5
Zenészek
4
Művészek
3
Sportolók
2
Tanárok
3
Alkalmazottak
3
Városiak
3
Ügynökök
1
Színészek
0

Csacsogda

Fb csoport
Facebook csoport

Latest topics
» the city that never sleeps
 
Vendég Pént. Jan. 29, 2016 5:59 am

» Skulduggery
 
Vendég Hétf. Jan. 18, 2016 7:48 pm

» Énekóra - April && Gavriel
 April Catliff
Csüt. Dec. 31, 2015 3:49 pm

» Heaven & Asa
 Heaven Bells
Pént. Dec. 11, 2015 10:30 pm

» April - Kenny
 April Catliff
Vas. Dec. 06, 2015 2:39 pm

» Damon Glenn
 Blair C. de Molay
Szer. Nov. 25, 2015 3:33 pm


Top posting users this month

Share | 
 

 Charlotte Blanc-Dupin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Charlotte Blanc-Dupin


avatar
Hozzászólások száma :
36
Join date :
2015. Jun. 20.
Age :
25
Tartózkodási hely :
Summer Camp, Napa városa
TémanyitásTárgy: Charlotte Blanc-Dupin   Vas. Jún. 21, 2015 12:03 am

Karakter neve




Név
Charlotte Blanc-Dupin
(a közeli barátaimnak csak Lottë; YouTube-on úgy ismernek, mint Vampiria)
Szül. hely, idő
Párizs, Franciaország, 1992. augusztus 13.
Kor
22
Csoport
Táncosok
Avatar
Mahafsoun

Tulajdonságok
Bár francia állampolgár vagyok, nem úgy nézek ki, mint aki valóban az lenne. Arcom közel-keleti vonásokat rejt, szemeim zöldes árnyalatúak, melyeket főleg sötét színű sminkkel dobok fel. Hajam dús, egyenes és hollófekete, amit mindenféle frizurákban szeretek hordani, de leginkább kibontva viselem. Ruházatomat tekintve főleg feketéket viselek, fűzőket, nadrágot, szoknyát, szóval mindenfélét, a lényeg, hogy fekete legyen. Emellett szeretem a keleties stílust is, bár ez főleg a táncruháimban nyilvánul meg. Ékszereket is viselek egyet-kettőt, de nem viszem túlzásba. A hasam bal oldalán van egy nonfiguratív tetoválás, ami az oldalamon fut fel.
Személyemet illetően rendkívül kitartó vagyok, mindent megteszek a céljaim eléréséért. Szeretek kutakodni, kideríteni dolgokat, és precízen elsajátítani minden tudást, amit csak lehet. Tánc terén is ugyanez a helyzet: addig nem nyugszom, amíg az adott mozdulatot tökéletesen nem sikerül megtanulni. Nem szeretem, ha közben megzavarnak és kizökkentenek, vagy próbálnak beleokoskodni a dolgomba. Ha még jó tanácsot adnak, vagy építő kritikát mondanak, akkor rendben van, de a felesleges locsogás az agyamra tud menni. Nem szeretem, ha megpróbálnak rám erőszakolni valamit, viszont mindig nagy örömmel tölt el, ha elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Nem mintha olyannyira nehéz természet lennék, de talán van bennem pár kifogásolható dolog, mint az olykor nagy szám, ami igazából akkor mutatkozik meg, ha szócsatát kell vívnom valakivel. Amúgy rendes és kedves lánynak tartom magam, aki szívesen találkozik új emberekkel, vagy ismerkedik meg új dolgokkal, de igen, van egy fajta kisugárzásom, ami sokszor elrettenti az embereket. Ezt igyekszem elkerülni, mivel szeretek ismerkedni, de sajnos nem mindig jön össze a dolog. Nem tudom hirtelen mit mondhatnék még magamról... Talán még azt, hogy komolyan veszem mindig azt, amit csinálok, sosem veszem fél vállról a feladatot, amit kitűzök magam elé, de talán ez a precizitásba bele is tartozik. Nos, ha jobban meg akarsz ismerni, akkor keress meg! De lehetőleg akkor, amikor épp nem gyakorlok. Wink
Történet
Amióta az eszemet tudom, imádok táncolni és szerepelni mások előtt. Az árvaházban egész kislány korom óta próbálkoztam mindenféle mozdulatokkal, miközben magam dudorásztam egy kis dallamot rá, a nevelőim nagy örömére. Szerették nézni, ahogy ugrálok és mosolygok, valahol elbűvölőnek találták ügyeskedéseimet. A többiek általában nem figyeltek rám, mindenki a maga nyomorúságával, vagy más időtöltésével volt elfoglalva. Sokszor még rám is szóltak, hogy hagyjam abba ezt az idétlenkedést, mert nincs semmi értelme. Én nem így gondoltam. Nem is hallgattam rájuk sose. Igaz, egyszer ezért kaptam egy nagy pofont egy nálam idősebb lánytól, de akkor sem fejeztem be. Kerestem egy eldugott helyet, ahol senki sem lát, és ott gyakoroltam. Nem volt ennek a táncnak neve, samba, tangó, sztepp, hip-hop, vagy bármi. Ez a kisgyermeki élet tánca volt, ahogy én neveztem később, aminek lényegez a mozgás élvezete és szeretete volt.
Hat éves korom környékén fogadtak végül örökbe. Egy francia házaspár volt, Roger és Mariën Dupin. Új nevet akartak nekem adni, és adtak is... Ugyanis anno, amikor a születésem után édesanyám hazamehetett a kórházból velem, leégett a házunk, és valami csoda vagy átok folytán csak én maradtam életben. Emiatt még nem volt keresztnevem, így az árvaházban a nevelőim csak Lottë-nak hívtak. Roger és Mariën számára ez egy túlságosan is egyszerű név volt, így inkább Charlotte-nak neveztek el, a Lottë pedig amolyan becenév maradt csupán. A Blanc-t pedig azért csatolták hozzá a családnevemhez, mert Mariën leánykori neve Mariën Rosette Blanc volt.
Azt mondták azért fogadtak örökbe, mert kettejüknek nem adatott meg, hogy saját gyermekük lehessen, s mikor meghallották, hogy abban a bizonyos árvaházban van egy táncos kedvű lány, rögtön úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak... Még a származásom ellenére is. Bár sose tudták megmondani pontosan, hogy mifélék is voltak az igazi szüleim. Valaki azt mondja, hogy apám francia volt, anyám arab. Valaki szerint édesanyám volt francia, aki beleszeretett egy azerbajdzsáni férfibe. Valaki szerint mind a ketten egyiptomiak voltak. Akárhogyan is, a lényeg az, hogy közel-keleti vér csörgedezik az ereimben, ennek ellenére pedig mégis bekerültem egy jóravaló, tisztességes francia családba.
Valamiért mindig is úgy sejtettem, hogy csak amiatt választottak engem, mert látták, hogy szeretek táncolni. Roger és Mariën ugyanis versenytáncosok voltak. Főleg latin táncokkal mutatkoztak általában, de a keringő, vagy az egyéb társas táncok sem álltak messze tőlük. Pár hónap után be is írattak engem is egy tánciskolába, ahol kezdetben egy kis ír szteppet tanultam a saját kérésemre, mivel az nagyon tetszett még akkor. Szerettem ugrálni kislányként, és ebben a műfajban sok a szökkenés, de... De egy idő után valamiért még sem volt úgy az igazi. Mái napig eszembe jutnak lépések, de valamiért tényleg nem... Hogy is mondjam... Egyszerűen nem volt az igazi. A nevelő szüleim ezt észre is vették, ezért balettra írattak be öt év után, hátha a kecsesség és az elegancia jobban áll nekem. Az ír szteppben a light-step lépések úgyis olyan balett-szerűek, gondolták ők, így nem lesz nehéz átszoknom. Az igazi céljuk a társas tánc volt a számomra, de úgy vélték még kicsi vagyok hozzá, ezért választottak inkább valami mást, amíg elég nagy nem leszek a feladathoz. Ez nyilván hülyeség volt, de biztos azért nem tartottak rá képesnek az elején, mert nagyon szeleburdi voltam, és némi nevelésre szorultam attól a vén banyától, akit fogadtak mellém. A társastánc pedig nagy odafigyelést és fegyelmet igényel, ugye... A balettot viszont már határozottan nem szerettem. Nézni igen, de csinálni már nem. A társaim mind gazdag családokból származtak, és folyton piszkáltak, mert árva vagyok, ráadásul nem ízig-vérig francia. Fellöktek, kigáncsoltak, gúnyoltak. És még akkor én voltam neveletlen... Fél évig bírtam, aztán kivágtam a hisztit, így Dupinék végül társastáncra küldtek, körülbelül három évnyi szenvedés után. Igen, hiába hisztiztem, csak nyúztak még három évig, aztán mentem csak az idegeikre végképp. Nagyon örültem, hogy végre megszabadulhatok attól a sok nyűgtől... Mire belecsöppentem egy másik adag nyűgbe. Nos, alapjáraton jó volt a társastánc, szerettem benne a szenvedélyt, még akkor is, ha 14 éves fejjel még nem egészen fogtam fel ennek a szónak a jelentését, de így visszagondolva nagyon is éreztem, hogy mit is jelent szenvedélyesen táncolni. Ösztönösen jött. Egyedül az nem tetszett igazából az egészben, hogy valaki irányított. Társastáncban ugyanis sokszor a férfi vezeti a nőt, ritkán fordítva, vagy ritkán táncolnak külön-külön, és valamiért én mindig a saját utam akartam járni. Dupinék kissé megharagudtak rám, ezért egy év után kivettek, és egy általános gimnáziumba írattak be. Azt mondták, hogy ha nekem semmi nem jó, akkor ezt érdemlem, és ó, de nagyot csalódtak bennem. Én viszont akkor sem adtam fel, csak mert az ő hírnevük emiatt megcsorbult...
Tovább kutakodtam, hogy mit tanulhatnék, ami tényleg megfelelő lenne a számomra. Sokféle táncot néztem, de egy sem fogott úgy igazán meg. Jó volt nézni, mint anno a balettot is, de nem tudtam magam odaképzelni egyik táncos helyébe sem. Lassan magam is kezdtem feladni a reményt. Kamaszdepresszió gyötört, elkezdtem divatos ruhák helyett feketébe öltözni, keményebb zenéket hallgatni... Ezek később meg is maradtak, mert rájöttem, hogy ez nem csak depresszió, ez nekem tényleg tetszik, így Dupinéknak ellenállva ilyen... Sötét maradtam, vagy hogy mondjam. Mindegy, a lényeg az, hogy kezdtem feladni, mikor egyszer csak világosság gyúlt agyamban. El kezdtem azon gondolkodni, hogy ha az igazi szüleim közül valamelyikük vagy mindkettejük arab volt, vagy ehhez hasonló népcsoportból származó, akkor lehet valami olyan táncot kéne néznem, ami ettől a néptől származik.
Így bukkantam rá végül a hastáncra.
Rögtön beleszerettem. A mozdulatok, a nőiesség, a kecsesség, egyszerűen magával ragadott a hangulatvilága. Nem akartam róla a mostoha szüleimnek beszélni, hiszen tudtam, hogy nem örülnének neki túlzottan, ezért kezdetben oktatóvideókat kerestem a neten, majd felvettem a kapcsolatot egy privát táncoktatóval, aki tőlünk nem messze tartott órákat. Titokban kezdtem el járni, azt mondván, hogy különórákra kell járnom matekból, ami még hihető is volt, hiszen nem voltam túl fényes belőle. Így ment ez húsz éves koromig, érettségi után fedtem fel a titkom, és Dupinék persze haragudtak, amiért hazudtam, és ilyen "seggrázós", "táncnak nem nevezhető" valamit tanultam, de nem érdekeltek továbbra sem. Felnőttem, és elkezdődött az egyetem, kollégiumba jártam, így nem szólhattak bele mit tanuljak és mit ne. Az egyetemen a közel-keleti kultúrákról tanultam, kerestem a gyökereim, hogy honnan is származom, közben folytattam a hastáncot is, ami életem egyik meghatározó eleme lett. Mindenféle formációit tanultam, perzsa, egyiptomi, török és arab hastánc, mindent, amit csak lehetett igyekeztem elsajátítani. Elhatároztam, hogy megpróbálok még egy kis egyediséget vinni bele, így kedvenc számaimra kezdtem koreográfiákat kitalálni, megtanulni, majd felvenni videóra. YouTube-on Vampiria néven fel is tettem őket. A gimiben gúnyoltak így, de nekem tetszett, ezért döntöttem emellett a nickname mellett. Akadt is pár követőm, akik rendszeresen nézik a videóimat, kommentelnek is, stb. Így akadt rám végül egy pasas is...
Egy időben sokszor jártunk fellépésekre is az oktatómmal, így alakult egyszer, hogy egy fiatal tehetségeket kutató férfi megszólított egy előadás után, aki látta a Tube-os csatornámat. Egy nyári kalandra hívott Amerikába, egy Summer Camp nevezetű táborba. Sose jártam még külföldön, így rögtön beleegyeztem. S mikor beléptem a tábor területére, egyszeriben olyan izgatott lettem, mint még soha. Új arcok, új ismerősök, új tanulnivalók.
Már alig várom!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gavriel F. Dixon


avatar
Hozzászólások száma :
106
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
25
TémanyitásTárgy: Re: Charlotte Blanc-Dupin   Szer. Júl. 15, 2015 9:09 pm

Nohát Lotte szépségem (igen, nem fogok olyan cifra E-t csinálni neked)!

Igazán sajnálom hogy árva vagy, viszont legalább neveltek és lett egy családod, ami ha nem is az igazi de azért kicsit francia, kicsit a tiéd és örülök hogy egy hasonló Vloggerrel, Youtube-errel ismerkedhetek meg, remélem lesz azért közös műsorunk. *-*
Ennek fényében foglalj avit, és irány a játéktér.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Charlotte Blanc-Dupin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakterek világa :: Beköltözött táborlakók :: Táncosok-