Sebastian Wright

» Vonások, melyek megtéveszthetnek, jellemek, melyek megszokhatók, álcák, melyek már ezredjére is sikeresen eljátszottá lesznek, s hogy ki vagy mindezek ellenére, az csupán már csak rajtad áll «
- Hogy hogyan nézek ki?
Ezer örömmel mesélnék, s egyben ki is térnék a külsőmre, de mindezt miért tegyem? A vonásaim, a kinézetem maga, és ezzel egy arányban minden más nem igen fog változni. Néha egy-egy arcrezdülésem talán mást mutat, s a szemeim sem a megszokottan csillannak fel egy-egy alkalommal, de ettől nem változik meg maga a külsőm. Tehát, ha rám nézel, akkor látsz, nem de? Látod a hajam barna színét, a rövidségét, az állását. Látod a zöld szemeimet, melyek akár valamiféle smaragd úgy ragyognak. Nem, persze nyilván csak túlzok, de érted a dolgot, ugye? Bármit mondhatok magamról, s hazudhatok, pedig eléggé könnyű lenne minden, ha csak rám néznél, s úgy látnád, hogy ki is vagyok én. Persze a ruhám folyton váltakozó, hisz mikor miben vagyok, de ettől eltekintve a kinézetem mindig ugyanaz a valaki, aki a tegnap is voltam. Állandó dolognak számító, s már-már ismertetőnek a nyakamban lévő nyaklánc, amelynek a medálja egy keresztet ábrázol.
- Hogy ki is vagyok én?
Ez egy remek kérdés. Az embereknek általában két oldaluk van: egy jó, és egy rossz. Mindenkiben meglapul egyszerre minden vonás, érzelem, s jellem egyaránt, viszont már csak rajtunk áll, hogy melyiket vetjük el, melyiket erősítjük meg, s melyikkel csinálunk valami egészen mást. Igazság szerint én egy olyas valaki vagyok, aki nem ismerhető meg néhány együtt töltött év után sem. S hogy miért, nem? Nos látod, ez egy igazán jó kérdés! Talán nem szeretném, hogy az emberek tudják ki is vagyok, hogy mélyen belém lássanak, s valami olyat várjanak el ezáltal tőlem, amit én nem akarok.
Őszintén mondva azt alakíthatok, akit csak szeretnék. Lehettek kedves, udvarias, és segítőkész. Lehettek gonosz, kegyetlen, s mégis szívtelen. A lényeg azon van, hogy álcát viselek, s mindenki előtt megjátszom önmagam. De most nézzünk engem kívülről: egy olyan férfinak tűnhettek egymagam, akinek nincsenek barátai, aki zárkózott, aki nem képes megnyílni, aki elutasít mindenkit. S való igaz, mindez így is van, mármint bizonyos időközönként, mert legtöbbször bandázok, szórakozom, jól érzem magam. Azt adom, hogy menő vagyok, hogy boldog az egész életem, s ezért sokan irigyelnek is. Szeretek a középpontban lenni, s imádom, ha körül rajonganak. Ez voltam középiskolában, s ez leszek minden egyes társaságban, de a valóság koránt sem ez. Hisz a lelkem mélyén majd összeroppanok az érzelmek súlya alatt, s hogy ki vagyok? Édes mindegy. Úgy is az leszek, akit mutatok neked.
- Mit szeretek?
Pandorát..
Énekelni, táncolni, színészkedni mindenkinek, és írni.. írni egymagam egy lapra a szobám sarkában ülve.
- Mit utálok?
Az életemet, az apámat, és azt, hogy létezem.
- Még több kérdés?
Sajnálom, de az interjúnak immáron vége szakad. További kellemes fejtegetést a sorok közt.

Azt hiszed ismersz, mert előzőleg olvastál néhány sort rólam a jellememből? Azt hiszed tudod ki vagyok, csak mert azt írtam oda, amit? S közben, ugye, bele sem gondolsz abba, hogy mindez csak egy kósza trükk, mellyel épp befolyásolni akartalak? Mi van, akkor ha csak épp megnyerni próbállak? Sajnálattal, félelemmel, rokonszenvvel.. Mi van mind akkor, ha csak most is játszom az eszem, s szerepezem? Ne is folytassuk, nem de? Hisz úgy is csak átverlek.. olvashatsz engem, olvashatod a betűket, nézhetted sokáig, de soha.. sohasem ismersz meg igazán engemet.

Az életem néhány fontosabb mozzanata:
A nevem Sebastian Wright. 1992-ben születtem, Napa városában. A család második fiú gyermekeként, s még utánam egy lány következett.
Elvégeztem egy általános iskolát, amit követett egy középiskola, majd nem sokára egy egyetem is, amit félbehagytam.
A családom romokba került..
Az élettel megtanultam a színészkedést..
Érdekelni kezdett az írás, és vettem magamnak egy naplót, amelybe jegyzetelni kezdtem. Persze nem sokkal később apám megtalálta, és elégette.
Elköltöztem otthonról, s az utcákat róttam, bűvészkedésből éltem, vagy utca zenélésből kezdő módon.
Felkeresett egy ügynök, s végül kaptam is egy meghívást egy táborba.
A legjobb 'haveromnál' élek jelenleg, aki rendes módon biztosított nekem egy szobát.
Megismerkedtem évekkel ezelőtt egy lánnyal.
Ennek a lánynak a neve: Pandora. S gyönyörű az énekhangja.
Első látásra beleszerettem? Megeshet.
A pillanatok nagy részét pedig, ha tehettem vele töltöm.
Persze azt is kijelenteném, hogy a csajom, így ha hozzáérsz.. hagyj ne folytassam!

Amióta eljöttem otthonról, s jóformán az utcán élek, elgondolkoztató, hogy mennyire másabb is így az élet, mint otthon ülni a négy fal közt, s mindened meg van. Te vagy a gazdag srác, s nem érdekelnek a szegények, mert hát neked mindened meg van, nem?
Volt helyem, rangom, életem. Volt családom, és pénzem. Volt egy remek barátnőm is, persze ő még azóta is meg van.. mert hát miért vallottam volna be neki a történteket? Ugyan már!
Na szóval az utcákat rovom jelen esetben, s próbálok valami új trükkel előállni. Mostanában a bűvész trükkjeim egyre jobban kiismerhetőek. Még Pandora is kitalálja egyből, hogy mi a trükk.. szóval.. ez így nem jó. Hirtelen persze mindez megakadályozásra kerül, s gondolatmenetemből ki is zökkenek azonnal, amint neki megyek egy gazdag ficsúrnak. Úgy néz rám, mintha épp a lehető legnagyobb lenézendő lakosa lennék a városnak, vagy csak jelen esetben a személyének? Felnevettek a pillantására, és egyetlen mozdulattal hátrébb lököm magamtól. Mire ő mérgesen, csúnya szavakat vág a fejemhez, és egyre csak közelebb jön hozzám. Mutatóujjával a mellkasomra bök, s megkér azzal a bizonyos dumájával, hogy hajoljak meg előtte, és így jobban is járnék. A haverjai, akik körülbelül izompacsirtáknak tűnnek, nos meg is jelenek mellette, még hozzá erősítésként. Megrázom a fejemet, majd hátat fordítanak neki, mikor a két cimborája megragad oldalról. Nincs más választásom, tehát..
-Ha.. ha olyan nagy menő vagy, akkor állj ki ellenem, és énekelj!-Szólalok fel hirtelen, s ekkor int is a barátainak, hogy tegyenek le. Közelebb lép felém vészjóslóan.-Michael Jackson: Smooth Criminal.-Hangzik az előadó a számból, majd a zene címe is.-Ha te nyersz, akkor mélyen meghajlok neked, ha pedig én, akkor fogod magad, bocsánatot kérsz, és te hajolsz meg én előttem. Rendben?-Amint bólint vettem is a lapot. Életemben nem énekeltem még közönség előtt, így mondhatni, hogy izgultam is. Általában a zuhany alatt csináltam, otthon. Nagyot nyelve léptem előrébb kettőt felé, majd hátrébb ugyanígy téve mindezt. Mosolyogva vette a lapot, s nem sokára kíséretünk is akadt. Én megkezdtem az éneklést nagy nehezen, aztán persze ő folytatta a sort. A nézőközönség pedig eközben nőtt egyre csak, ahogy mi táncba is kezdtünk. Tapsviharban tört ki a két táborfél, s jócskán magam alatt hagytam végül Mr. Ficsúrt. Ahhoz képest, hogy nem bíztam magamban, eléggé jól szerepeltem, úgy hiszem. S nem sokkal később a fogadásunk szerint megtette, amit kellett, majd ezek után már épp le is akartam lépni, de a tömegben kiszúrtam Pandorát, aki épp nem engem figyelt. Gondolom látta az esetet, mert akkor nem lenne itt, s épp ezért is akartam elosonni villámgyorsan, amikor is neki mentem egy ügynöknek. Már elnézést is kértem volna, mire kaptam egy meghívót a nyári táborba, s miért is mondtam volna minderre egyáltalán nemet?