Saige Dawson

Az utóbbi évek megtanítottak arra, hogy az egyik legfontosabb dolog az életben az őszinteség. Egyszerűen hidegen hagynak a hazug, kétszínű, számító, mindig minden körülmények között önző, maguknak való emberek. Nem foglalkozom velük. Úgy érzem velük kapcsolatban, hogy csak pocsékolnám olyasvalakikre az időmet, akik nem érdemlik meg, az idő pedig olyasvalami, ami ha elmúlik sosem kapjuk vissza, épp ezért kell minden egyes percét megélnünk. Én úgy szeretném megélni ezeket a perceket, hogy mindig emlékezzek rájuk, hogy ha visszanézek, akkor is boldog legyek. Egy másik fontos dolog még a bizalom. Ebben a kérdésben nálam csak a két véglet van. Vagy megbízom benned az első perctől fogva, vagy nem. Ez felőlem nem egy olyan érdem, ami idővel kialakul, vagy megvan a kezdetektől vagy nincs... Az hogy miként viszonyulok másokhoz az persze attól is függ, hogy milyen viszonyban vagyunk. Talán felszínesnek fogsz gondolni, talán undok picsának, vagyis, ha nem ismersz annak láthatsz, aminek csak akarsz. Lényegében az, amit adsz, azt is kapsz van érvényben. Tudok nyitott és barátságos is lenni, de egy szemét dög is. Visszatérve a bizalomhoz, megbízható vagyok, jó hallgatóság bármikor és biztos lehetsz benne, hogy ha valamit elmondasz Tőlem senki sem fogja viszont hallani, akár hónapok, évek múltán sem.Jó emberismerőnek tartom magam, de ez még nem azt jelenti, hogy nem is tévedhetek. Tévedhetek, de tudnivaló, hogy ha egyszer megromlik a kapcsolatunk, az sosem lesz olyan, mint régen, mert talán már nem foglalkozom a dologgal és nem neheztelek, de nem felejtek.
Bőröm enyhén kreol beütésű. Hajkoronám sötét barna árnyalatú. Szemöldököm ívelt, szempilláim hatalmasak, szemem pedig gesztenye barna színben pompázik. Testalkatom nőies, mindenem ott domborodik, ahol kell. Kb.170 centiméter magas vagyok. Egyaránt kedvelem a sötét és világos színű ruhadarabokat. Felveszek szinte bármit, legyen az egy trikó-farmer kombináció vagy estélyi, edző vagy magassarkú cipő.   

Pezsgés, nyüzsgés, a nagyvárosi élet. Ez vagyok én, vagyis ez voltam. Imádtam, hogy sosem áll meg az élet. Még egész kicsi lány voltam, amikor a szüleim elváltak, aki alig értette mi zajlik körülötte. Én az apámmal maradtam San Francisco-ban, anyunak pedig szüksége volt egy kis időre, csendre, nyugalomra és egy új életre is, így úgy döntött, hogy megadja magának az esélyt egy új fejezetre, amiben már egyes egyedül diktál. Az évek múltak, felnőttem és mindent megértettem, ami évekkel korábban csak valami nagy érthetetlen katyvasz volt a fejemben. Megtanultam, hogy az emberek nem változnak, hanem minden más változik körülöttünk, így aki régen jó volt, az most is jó, aki pedig nem, az az idő múlásával sem lett jobb. Megtanultam, hogy nem minden arany, ami fénylik, nem minden jobb is, ami szebb. Nem vagyok már az a könnyedén befolyásolható kicsi lány. Makacsabb lettem, kitartóbb, határozottabb, hajthatatlan, ha kell. Megtanultam meglátni a dolgoknak a valódi értékét, valamint az, hogy ez az érték nem más, mint amit mi magunk adunk neki. Én mindig is az a tipikus ártalmatlan könnyen leszerelhető jó kislány voltam, egészen addig amíg egy napon más szemmel kezdtem el nézni a dolgokat, az életemet. Változtatni akartam. A saját életemet akartam élni a saját szabályaim szerint, magam megválogatni kiben bízom meg és kiben nem, kinek adok a szavára és kinek nem. Egyszerre csak úgy éreztem, hogy a nagyvárosi élet és a régi-új családom már semmi újat sem adhat nekem, hát új vélt kerestem magamnak és önző módon ragaszkodtam hozzá, ami addig szintén nem volt jellemző rám, az önzés, de rájöttem, hogy mindenki így csinálja, így nekem is azt kell tennem, de nem lépek át egy bizonyos határt. Egyszerűen csak boldog akarok lenni, egy kicsit gondtalanabb, felszabadultabb, mint eddig. Hát ezt részben megkaptam, részben nem. A végleges változást anyu betegsége idézte elő. Aggódtam, nagyon aggódtam miatta, állandóan. Nem tudta mi baja, még az orvosok sem pontosan, de szinte minden hónapban különféle vizsgálatokra kellett járnia, engem pedig egyre inkább nyugtalanított ez az egész. Végül eldöntöttem, hogy mindenáron a közelében akarok lenni, legalább részben a magam nyugalmáért, ezért Napa városba költöztem anélkül, hogy bárkinek is szóltam volna, még mielőtt végleges nem lett volna a dolog. Most itt élek, ebben a kisvárosban és kezdem megkedvelni