ㄨ Lysander Ambrose Collins

Kinézet: Mit is szeretnél tudni a külsőmről? Bárcsak a fejedbe látnék és megmondhatnám, hogy téged nem érdekel az én hosszú monológom arról mennyire látszom esetlennek vagy sem, mert te másra vagy kíváncsi. Ha együtt nézünk a tükörbe, akkor látod, hogy látszólag mennyire átlagos vagyok, hisz többnyire ugyanolyan pulóvert, inget vagy pólót hordok, mint bárki más. Tehát nem kell félned, eszemben sincs felvenni még a vicc kedvéért sem egy lány spagettipántos topját. Szóval teljesen megnyugodhatsz, nincsenek ferde hajlamaim és hűen megőrzöm a pólóim viseletét. Igen, most következik tehát a te véleményed szerint az arcom. Mit ne mondjak, ugyanolyan ovális formájú mint a tiéd, talán annyi különbséggel, hogy nekem sokkal több arckifejezésem van, mint neked. Eddig persze nem dicsekedtem vele, de elhiheted, hogy az örömtől egészen a búskomorig tudom változtatni az arcmimikámat. Tudom neked is vannak arckifejezéseid, különben most nem néznél rám ilyen irtózatosan kíváncsian. Érdekel a folytatás ugye? Nem? Igen? Lényegében teljesen mindegy, mert én úgyis elmondom, hogy neked mit kell látnod. Ha már a látásnál vagyunk akkor észre veheted, hogy engem is betehetsz a barna hajú és barna szemű ismerőseid gyűjteményébe. De ne hidd azt ettől ugyanolyan vagyok, mint ők. Én igenis különbözöm tőlük, már ha azt vesszük figyelembe mennyire eltérő a bőrszínem másokétól. Ha nem muszáj akkor feleslegesen nem barnítom le a bőrömet, a hátamat meg pláne nem. Kisebb koromban sikerült úgy leégnem, hogy napokon át ne tudjak rendesen aludni, azóta ha kell tízszer is megfontolom megéri-e nekem lebarnulni vagy sem. Gondolom most már elkezdtél kíváncsiskodni arról vajon hol foglaltam helyet a tornasorban. Én szívem szerint mindig hátra álltam volna, de már akkor kilógtam a sorból. Magas vagyok, ez tény. Hiszen te is látod, a 150 centit már régen elhagytam és nem hasonlítok egy kisfiúra sem. Felnőttem. Igen ezzel magyarázhatnám a 187 körüli magasságot. Bár az őszintét megvallva nagyon régen méretkeztem, lehet több vagyok. Nem tudom. Hogy hány kiló vagyok azt ne kérdezd. Úgysem mondanám el, mert az rám tartozik és rajtam kívül senki másra. Még az olyan kíváncsiskodó személyiségűekre sem mint amilyen te vagy. Igen, igen, igen. Szinte mindenről beszéltem csak arról nem, hogy miért látni engem majdnem mindig ugyanazokban a színekben. Kék. Fekete. Fehér. Sötétzöld. Szürke. Hát azért mert ezek a kedvenc színeim és általában ezek közül a színek közül választok. Amelyikhez éppen kedvem támad. De vigyázz! Jaj neked ha ne adj Isten lila színű inget szándékoznál rám adni. Azt nem szeretem. Remélem ezt megjegyezted és nem kell tovább folytatnom a magamról elmondottakat.
Jellem: Könnyedén alkalmazkodik másokhoz. Ezt a tulajdonságát annak köszönheti, hogy a szülei vérmérséklete igazán eltérő. Míg az egyikük veszekedős típus addig a másik sokkal csendesebb és mindig ő volt az akinek meg kellett találnia a másikkal a közös szót. Tehát teljesen tisztában van azzal, hogyha valaki csendesen és kedvesen szól hozzá, akkor neki teljesen felesleges ordibálva magyaráznia, mert a másik fél megérti a szép szavakat is. Ettől sokkal simulékonyabbnak és megértőbbnek tűnhet a vele való beszélgetés, mint bárki mással. Holott erről igazából szó sincs, ha kell akkor fel tudja emelni a hangját és ha úgy látja másoknak szüksége van az ő segítségére akkor természetesen kiáll bárkiért. Ugyanez a helyzet akkor is ha egy új kihívással kell szembenéznie, nem hátrál meg, hanem veszi a fáradtságot és amennyire ereje engedi, minden tőle telhetőt megtesz annak leküzdésében.
Elfogulatlan. Nem rejti egy véka alá az érzéseit és gondolatait másokkal szemben. Ha valaki rá kérdez mit gondol például az élet szépségeiről akkor természetesen meg van róla a saját véleménye és ha már az illető képes volt ilyesmit kérdezni tőle akkor arra ő szemrebbenés nélkül elmondja az igazi véleményét. Emellett nem felejt el másokat megdicsérni akkor ha valamiben sikert értek el, általában ilyenkor képes túlzásokba esni és a kelleténél sokkal több önbizalmat adni másoknak. De őt ez egyáltalán nem zavarja, inkább azokat akik úgymond véletlen szerűen az áldozatai lettek és belátták Lysander egyáltalán nem elfogult. Ebből kifolyólag néha nagyon dicsekvőnek tűnik, de egyáltalán nem az. Vagyis inkább ő nem tartja magát annak, de ettől eltekintve mások még nézhetik őt annak.
Makacs. Ez a tulajdonsága már gyerekkorában kialakult nála, azóta egyre inkább csak növekedett benne. Legrosszabb elrettentő példának ott van a régi óvódás csoportos fényképe, a ezen a képen az iskolások ballagtak és néhány óvodást odaállítottak közéjük. Ő egyáltalán nem akart odaállni, mert a tanítónő fia aki vele egyidős volt sem állt oda, de neki ott kellett lennie a szülei miatt. Természetesen mérgesen lesütötte a fejét, mert az amire kérték teljesen az akarata ellenére történt. A szülei persze kérték, hogy emelje fel a fejét, de nem engedelmeskedett. Szerencsére manapság ez nem éppen így nyilvánul meg benne, hanem sokkal észrevehetetlenebb formában. Egyszerűen csak kitart az igaza mellett és igyekszik a beszélgető partnerét is a saját oldalára állítani. Amúgy néha nagyon nehezen tesz meg olyasmit, ami távol áll tőle, akkor meg pláne ha parancsolgatnak neki. Azt ugyanis nem szereti, ilyenkor mindenek jobb ha szép szóval fordul felé, különben elutasítás lesz a vége.
Tréfálkozó. Sajnos hajlamos a komolyságra és ezért amikor észreveszi, hogy a mellette lévő személy ugyanolyan bambán nézi őt, mintha egy tanár magyarázni igyekszik bedobni egy poénos beszólást amitől az illető elnevetheti magát. Ilyenkor képes túlzásba esni, csakúgy mint a dicséretek terén. Általában ez magával szokta rántani a beszédesebb felét, tehát senki se lepődjön meg akkor ha az addig hallgatagnak tűnő fiúból egyszerűen elkezdenek kimászni a szavak és nagyon nehezen lehet leállítani. Annak akivel éppen ilyen hangulatában találkozik hatalmas türelemre és hallgató képességre van szüksége, különben az illető hamar kikészül, feladja a vele való társalgást, mert egyszerűen nem bírja ha még vicceket is kell hallgatnia közben.  

Cím: Tisztában vagy azzal, hogy mit kérsz tőlem?
Zene: Utolsó Tánc
Idézet: "Mindig számíthatsz rám a törésvonalak mentén." – Vavyan Fable  

Kíváncsian néztem az előttem álló lányra, igazából úgy tettem, mint aki nem értette volna miről beszél. Holott nagyon jól tudtam mire akar rávenni. Felsóhajtottam és a legkedvesebb mosolyomat elővéve megsimogattam az arcát.
- Tisztában vagy azzal, hogy mit kérsz tőlem? – nem, szerintem egy kicsikét sem használta az eszét, még az is megtörténhet, hogy túl sokat ivott elvégre ez egy buli akarna lenni. Sosem értettem meg igazán mi értelme van feleslegesen gyenge alkoholokat inni és azoktól várni a megváltást. Ha ő is át esett a ló túloldalára, akkor bizonyára nem fog emlékezni arra sem, hogy mi volt az amiért hozzám fordult.
- A barátom vagy, ennyit megtehetnél értem. – elhúztam a kezemet az arcától és hátrébb léptem tőle. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy tényleg engem kért meg.
- Tudom. – válaszoltam röviden és hátat fordítottam neki. Nem akartam, hogy lássa az arcomat, mert bár amióta itt vagyok tetszett és erre az alkalomra vágytam, most mintha mégsem akaródzna annyira a dolog. Nehezen adnám fel a nyugalmat az örök káoszért ami mellette fog érni. Tudom, hogy így volna.
- Na mit mondasz? Elvállalod? – élőmbe állt és szó nélkül csak nem kerülhettem őt ki. Bólintottam.
- De ha lebukunk az a te hibád lesz, amiért nem vagy jó színész! – nagyon is tisztában voltam én azzal mekkora butaságot követünk el ezzel, mindhiába. Tetszett az ötlet és így legalább távol tarthatnám magamtól a kéretlen nyakon csimpaszkodókat. Ugyanakkor persze féltékennyé tehetnénk a volt barátját, akit megjegyzem én sem bírtam. De ez szerintem kölcsönös volt, ezért is kerültük el egymást jó messzire amikor megtehettük.
- Rendben, rendben az én hibám lesz. – úgy hiszem valóban részeg lehetett, mert olyan lelkesen ölelt át, mint még eddig sohasem. Bizonyára megkönnyebbült és ezért hagyta, hogy én tartsam őt a két lábán.
- Te olyan bolond vagy! – kuncogva összeborzoltam a haját, amiről jól tudtam, hogy mennyire nem szereti, de most ez nem volt fontos és szerintem észre sem vette a kész frizura botrányt.
- Hé te meg… – gondolom mit csinálsz a hajammal lett volna, ha hagyom, hogy befejezze a mondatát, de önző voltam, nem akartam újfent azt hallani amit régen.
- Csak feltupíroztam egy kicsit, tudom mennyire szereted ha dúsnak látszik a hajad. – nem valójában nem tudtam, csak úgy tettem, mintha mégis tudnám, már régóta figyelem őt és észre vettem rajta ezt azt.
- Azt hiszem ezután te leszel a fodrászom. A testvéred szerint gyönyörű feltűzött hajat készítesz fonással meg…
- Ez nem igaz! Én sosem készítettem neki vízesés fonást! Tudod te az milyen nehéz ha nincs semmi kedved hozzá? – elszóltam magam, pedig figyelhettem volna jobban arra is, hogy mit beszélek.
- Készítesz nekem is? – kíváncsian felnézett rám azokkal a kérlelő kék kiscica szemeivel. Mit tehettem volna? Ha már a nővérem volt olyan aranyos és beköpött nála, így muszáj volt rábólintanom, hogy egyszer majd ha kijózanodunk akkor talán eljátszom a fodrász szerepét is.