Stewie Hudson

Stewie megrögzött álmodozó. Mindig is imádott a saját fejébe menekülni, és elképzelni, milyen lehet egy szebb, kedvesebb, mókásabb élet. Vagy az, hogy ő milyen lenne másként. Persze, ez nem mehetett örökké, ahogy mondták, fel kellett nőnie, és olyan dolgokkal foglalkoznia, amelyek előrébb viszik az életben. Azóta is álmodozik, és próbálkozik.
Egy kedves, vicces létforma, akitől nem kell rettegned, vagy ha szeretnél, tedd nyugodtan, megmosolyogtatod. Jelleme, egésze kissé komikus. Sokszor keveredik tudatán kívül rossz helyekre, rossz időben, vagy baltáz el dolgokat, eltör, megrongál, akaratlanul. Jogos a kérdés: mit akar a színész szakmától? Hogy lehet olyan, hogy szöveget mondjon, mikor néha, stresszes, izgatott állapotban képes dadogni? Vagy olyan, aki elesik a saját lábában? Egyszerű a képlet: amikor színpadra lép, vagy kamera elé, megváltozik. Olyan szinten koncentrál, hogy a külvilág neki megszűnik. Nemigen lehet kizökkenteni, persze, ez a befolyástól függ. Ha hozzávágsz valamit, biztosan felfigyel rád, de a szép szavakra nemigen. De ez a varázs csak addig tart, míg a szerep. Utána visszaváltozik a kis szerencsétlen, de hatalmas mosolyú fiúcskává.
A sors fura fintora. Nem buta fiú, megvan a maga esze, és egészen művelt. Nem tud ugyan festeni, rajzolni, rímeket faragni, de elboldogul amivel szeretne. Sokszor olvas, legfőképp ezekből is tanulni szeretne, szókincset fejleszt, relaxál. Imádja a jazz és a swing muzsikát, legszívesebben abban a korban élne, amikor ezek virágkorukat élték. De persze, mivel nem tud időgépet készíteni, megmarad a jelenben a nagy fejhallgatójával, és a bakelitlemez-gyűjteményével.  
Negatívumai is akadnak, kinek nem ugyebár, de igyekszik leplezni. Igencsak makacs személyiséggel áldotta meg a sors. Nem egyke, így az elkényeztetés helyzete sosem állt fent, viszont, valamilyen szinten megragadt benne egy állandóság, amelyből nem csökkent. Magyarul megmondva, nemigen bírja, ha nincs a zsebében valamennyi pénz (ne gondoljatok olyan hatalmas összegekre), vagy, ha nem teheti azt, amihez épp kedve akad. Nem hisztizik, ha nem történnek úgy a dolgok, ahogy akarja, csak épp mogorvább, és kedvetlenebbé válik. No igen, akkor már nem épp a kedves, mulattató figura, hanem az antiszociális, aki elvonulva húzza maga elé a könyvét, és tüntetőleg olvas. Vagy csak imitálja. Nehezen bízik meg igazán az emberekben, van benne egy alapvetőleges távolságtartás, de elmúlik, ha nem látja a jeleket a rosszabb esetekre. Nem hordoz nagy titkokat, és nem is pletykálja ki őket, a sajátját pedig félve őrzi. Stewie részben színvaksággal küzd. A meleg színek közül nem érzékeli tökéletes a színeket, tompán, vagy egyáltalán nem, így, igyekszik tökéletesen eljátszani azt, hogy a vörös ruhád gyönyörű színekben tündököl. Rettegésben él, hogy egyszer a világ fekete-fehérré változik számára. Mint valami ősrégi filmtekercs.

Hogy kitérjünk a külsőségekre, íme néhány dolog. Szőkés-barna, nem titkolja, nem szégyelli, haja szalmaszínét a fodrász varázsolja oda, ha épp olyan kedve akad. Szerinte semmi szégyen nincs abban, ha a férfiak is festetnek hajat. Testalkata se nem izmos, se nem eltunyult, érzékenyen tekint rá, mivel a vásznon, vagy a színpadon nem nézhet ki úgy, mint aki sördiétán van. 183 centi magas, olyan 70-75 kiló között ingázik, ha nem libben kicsit a mérlegek egyes oldalaira. Napbarna bőrt nemigen látsz rajta, ezidáig csak leégni tudott a napon, és ez vélhetőleg nem is fog változni. Balkezes, sok dolgot fordítva is művel emiatt, de őt ez sosem zavartatja. Barna őzikeszemekkel vizsgálja a világot, és széles békamosollyal köszönti azt.
Öltözködése a mai kornak tökéletesen megfelelő. Nem követ túlzottan semmiféle divatirányzatot, ami tetszik, azt aggatja magára. Képes hol bőrkabátban, farmerben és bakancsban megjelenni, másnap pedig már rajzfilmes felső, szaggatott nadrág, és tornacipő pihen rajta. Néha érdekes színkombinációkat alkot, így nem véletlen rajta a rózsaszín sem, de látványosan nem vesz róla tudomást. A kényelem a fő, és ezt be is tartja. Elegáns vonatkozásban nemigen mutatkozik, nem kedveli, nem az ő műfaja, persze, néha, ha olyan kedve van, abban jelenik meg.

Ezen a buszon tuti meghalt valaki, és most a motortérben rohad. Elmélkedik magában, miközben az ablakon kifele bámulva, pulóvere ujjába temeti fél arcát. Nem szeret tömegközlekedéssel járni, csak muszáj. Hiába bizonyította, hogy elboldogul az utakon, nem kapta meg a jogosítványt. Negyedszerre sem. Így kénytelen várni arra, hogy elég pénze lehessen sofőrre, autóra, meg ilyenekre. Addig pedig, maradnak a koszos ülések, a zörgő ablakok, és a tömeg.
Még mindig kavarognak a fejében az egy órával ezelőtti események. Egy reklámfilm forgatásának castingjára ment, és próbálta bizonyítani, hogy ő tökéletes a szerepre. Az más kérdés, hogy vakok-e, vagy sem. Minden flottul ment, mert tudja, ha rosszul tesz valamit, de itt most semmit sem vétett. Kicsit ugyan magára szabta a dolgot, és egy-két szót kicserélt egy szebbre, de nem állították le. Ellenben, lehet, hogy ha hisztis a népség, ezen bukik minden. Mindegy is, nem ez volt az utolsó alkalom. Sajnos, nincsenek neves ismerősei, rokonai, akikkel könnyedebben túljutna ezen, és mehetne a kis álma fel. Nem, neki ezek jutottak, a kis castingok, válogatók, pályázások. Valamelyik csak sikerül. Van pár apróbb reklám, amiben szerepelt, és két videó klippben is kapott helyet, csak sajnos nem épp a „főbb” szerepet, de ez is valami. Azonban, már nem is tudja a számát, mennyi ilyenen vett részt és még semmi. Nem megkapó, vagy rossz helyen próbálkozik, nem tudja, de a tehetsége megvan. Legalább is, tesz érte.
Elemeli a kezét lassan az arcától, és a táskájába nyúl. Fekete, egyszerű notesz kerül elő belőle, beletűzve egy tollal. Hátradőlve, a kellemetlen szagokat kizárva nyitja fel, és nézi a naptári rácsok közti szavakat. Hamar kipipálja a mai próbálkozást, majd egy nagy kérdőjelet kanyarít mögé. Holnapra, és utána nem akad semmi, de nem sok nap van vissza egy film szereplőválogatásáig. Sóhajt egy nagyot, miközben a dátumot figyeli. Hátha most, hátha. Reménykedik. Az öles betűk jól olvashatóan hirdetik az órát, amikor ott kell lennie, de addig még sok az idő. Becsukja a noteszt, és kipillant. Megérkezett. Lassan áll fel, nyomja meg a jelzőt, és indul az ajtó felé. A busz végében megindul a kiabálás. Sokgyerekes anya neveli a gyermekeit, akikkel már sok megálló óta nem bír mit kezdeni. Üvölt, mintha az élete múlva rajta, pofonnal fenyegetőzik. Feléjük pillant, figyeli őket, a jelenetet, és elmosolyodik. Furcsamód szórakoztatja ez az egész, ahogy az anyuka feje színt vált, noha abból kevesebbet érzékel, mégis látja az indulatokat. Nem gondolta volna, hogy ennyire nehéz lesz velük. Tekintete végül elszakad tőlük, mielőtt ő is kapna pár, nevelő értékű szót, és leszáll. A noteszt visszanyomva a táskába, veszi fel azt a vállára, és elindul hazafelé. Kis lakás, egy lakótárs, és pihenés. Ha épp nem bújik bele ismét a hirdetésekbe, lehetőségekbe. No meg persze, még várnak rá az órák is, amikről egyre többet sikerül hiányoznia, és egyre többször kapja meg, hogy nem fog menni semmire. Azóta is nevet rajta. De a nevetés egyre haloványabb. Mi lesz, ha mégis igaz?
Saját ajkát harapdálva kanyarodik le a poros, csendes utcába, és pillant körbe. Csak a kétes alakok ücsörögnek a lépcsőn, de ismerősként intenek neki. Itt mindenkit ismer, őt is ismerik, a fura hobbijától elkezdve az álmain át. Kis közösség, sosem dobott fel senkit sem, és ezt nagyon is jól tudják. Az egyikük azt ígérte, ha filmszerepet kap valahol, szerez neki egy olyan kocsit, amivel nőket szedhet fel, és villoghat. Ez mosolyogtatja meg mindig, holott nem az autóra vágyik, hanem inkább a hírnévre. De hol van az még. Dob egyet a táskán, besétál a lépcsőházba, és megindul felfelé. Átlagos nap, egy átlagos életben, amire sokan vágynak a sötétebb kerületekben, csak pont neki nem kell. Talán, egyszer mégis megtanulja értékelni a dolgot.