Micah Sanford

Összetett jellem vagyok, néha kicsit elviselhetetlen, az igazság az, hogy hangulatfüggő. Van, mikor én vagyok a társaság szíve és lelke egyben, de ha eluralkodik rajtam az általános lincshangulatom, akkor inkább vagyok partigyilkos, mint aktív résztvevő. Egyébként jár a keksz annak, aki képes rajtam kiigazodni, mert még nekem sem sikerült véghezvinnem ezt a bravúrt. Pedig komolyan próbálkozom, tényleg, a gumigyömöszöm (stresszlabda) a tanú rá, hogy mikor egyedül vagyok a szobámban és filózok, néha magamon is elgondolkodom… néha, ha amúgy nincs másról gondolkodnivaló. Igen, én ilyen filozofálgatós ember vagyok, ráadásul mindenről meg van a véleményem, amit ki is mondok. Igen, szokták rám mondani, hogy túl nagy a szám és ezzel néha egyet is értek, mert nem egyszer kerültem már az életben kellemetlen helyzetbe emiatt. Viszont valakinek ki kell néha mondania a dolgokat, még ha ez általános nemtetszést vált ki az emberekből. Nem vagyunk egyformák. Szeretek őszinte lenni másokhoz és ugyanezt el is várom, ki is akadok rendesen, ha adott esetben átvágnak. Tényleg, simán leordítom az illető fejét, hála a forrófejűségemnek. Egyébként tényleg időzített bomba tudok lenni, amilyen könnyű engem felhúzni, olyan bonyolult kibékíteni és nagyon haragtartó vagyok, nem enyhülök meg csak úgy. Egyébként művészet, ha az embernek ennyi rossz szokása van, nem? Nem elég, hogy lényegében egy retardált mókus kisebb fordulatszámmal pörög, még kritikus is vagyok és makacs. Komolyan, ha egyszer valamit beleveszek az okos kis fejembe, akkor azt addig nem is verem ki onnan, míg nem sikerült, ha megszenvedek vele, akkor ám legyen. Nekem csak a végeredmény számít és ha már azt nézzük, akkor az első hely, hogy én legyek a leg. Sportolóként ez bárkitől elvárható, viszont engem nem mások megbecsülése hajt, én saját magamért akarok a legjobb lenni, nekem csak ez számít. Soha nem kényszerített senki, hogy ezt csináljam, nekem ez kicsit olyan, mint másoknak a lélegzés, ekkor érzem igazán jól magam. Mivel BMX-es vagyok, nem riadok vissza a kisebb-nagyobb sérülésektől, illetve egész jól tűröm a fájdalmat, bár a legora lépés, illetve az ágy sarka velem is ki tud tolni. Egyéb jellemzőm még, hogy utálok egyedül lenni, kell nekem a társaság és klausztrofóbia. Igen, kitolt velem a sors, mert parázok a liftektől. Mi van még? Hmm… sokan mondják, hogy fiús vagyok, mármint nem kinézetre, hanem viselkedésben, ami azért némileg igaz is, mert egy… három, azaz három bátyám van, nyomor az életem, kettő… hogy is mondjam, nem éppen nőies sportágat űzök. Kinézetre meg igenis nőies vagyok, törekszem erre, ugyan nem vagyok egy tipikus „királykisasszony” (köszi anya ezt a kiváló hasonlatot).

Három báty… ezzel azt hiszem el is meséltem nyomorúságos életem. Na jó, viccet félretéve, szeretem őket, imádom őket, de jelen pillanatban a cápák közé hajítanám mindhármat egy szelet hússal, csak a hangulat kedvéért és persze egyszerre. Végülis a jó dolgok csomagban érkeznek, szerezzünk jó napot a cápának. Éljenek az állatvédők… na de, vissza arra, hogy miért is van nekem ilyen kemény életem. Mondjuk annyiból könnyítettek már a helyzetemen, hogy a legidősebb bátyám már nem otthon lakik, de még így is én vagyok a kishúg a családban és ez az, ami az idegeimre megy. Most például a legfiatalabb bátyám volt olyan kedves és túrt bele a magánéletembe egy rotációskapával. Lefordítva egy kevésbé érthetetlen nyelvre, ez a marha éppen az emailjeimet olvasgatja és még csodálkozik, ha meg akarom hirtelen fojtani.
- Rick! – meg sem hallja, peersze, miért is tenné, alkalmi süket, de ha nem hagyja el a szobámat tíz másodpercen belül, akkor már töketlen is lesz. – RICK! – ez most komolyan az én gépemen állt neki LOL-ozni? Ne már, ugye nem az én profilommal lépett be, mert ha igen, akkor nagyon megverem. Ekkor körvonalazódni kezd a fejemben egy ötlet, mire egy ördögi vigyor jelenik meg az arcomon. Jól van, ha harc, akkor legyen, én nem félek minden lehetséges módszert bevetni a győzelem érdekében. Már fordulok is ki a szobámból és úgy robogok le a lépcsőn, hogy majdnem elviszem az éppen felfelé menő anyámat, aki nem kérdez semmit, Persze, a vigyorom már elárulja, mi van készülőben, ő inkább biztos helyre húzódik és onnan figyeli a kitörni készülő sokadik világháborút. Egyébként ha még nem lenne egyértelmű mindenki számára, mindketten érett, felnőtt emberek vagyunk, mármint én és a bátyám.
Csúszva fékezek le a hűtő előtt és tépem fel az ajtaját. Általában szokott lenni a fagyasztóban némi jég, amit mindenki saját belátása szerint használhat, ha éppen szüksége van rá és nekem most nagyon kellene egy pár kocka. Mikor megtalálom, amit keresek, a vigyorom még szélesebb lesz és így indulok felfelé, illetve csatába. Most nem trappolok, nem akarok kockáztatni, hogy esetleg meghallja, mert akkor lőttek a meglepetésnek és azt ugyebár senki nem szeretné. Mikor felérek, Rick még mindig nekem háttal ül, szinte belebújik a monitorba és nagyon remélem, éppen nyerő szériában van, mert akkor lesz igazán szép ez a bosszú. Már úgyis ért a dolog, miután tegnap az egyik bringámat vette kölcsön a tudtom nélkül és ezekre harapok. Ha összetöri, akkor mivel nyerek versenyt? Mögé osonok és a pólója nyakába dobom a jégkockákat, mire ő szó szerint felvisít én meg elkezdek röhögni. Szokták mondani, hogy az ördög sohasem alszik, nem árt velem vigyázni, mert a bosszúm üldöz bárkit.
- Chris! – üvölti, mikor meglát és ezzel megindul a fogócska. Anyám csak annyit kiabál, hogy nehogy összetörjük magunkat, de akkor mi már az udvaron vagyunk, a bátyám pedig rohadt jó sprinter, így nincs nehéz dolga ellenem. Ő is bosszúálló, szóval hamarosan a medencében találom magam és olyan kaján vigyort látok az arcán, amit nem hagyhatok szó nélkül, illetve viszonzás nélkül. – Megérte ez a kis poén?
- Teljesen! – igen, határozottan nem vagyunk teljesen százasok.