Ms. Britanov

Angyal. Komolyan, ezt a nevet kaptam? Ilyen jellem mellé? Ezt a szüleim sem gondolhatták komolyan. Már bebizonyítottam, hogy halálom után a pokolban leszek a sátán szeretője. Végül is... ő is angyalnak kezdte.
Szőke, mellkasig érő dús hajkoronám szokott legtöbbször szembetűnni a társaságnak. Rossz fényviszonyban szinte albínó hatást kelthet, de mindenki nyugodjon meg... nem vagyok az. Csak a hajam olyan. Néha. Ugorjunk! Szemem kék, mint a tenger, vagy inkább, mint az ég. Igéző pillantásokkal tudok hatni az emberekre, hiszen őszinte a kisugárzásom. Arcom gömbölyded, nincs beesés az arccsontom között. Dús ajkaim rózsaszín pigmentekben gazdagok, bár úgy vélem ez természetes. Orrom pedig tökéletes összképet ad az arcomnak. Tisztában vagyok az erényeimmel, de nem dobom őket közszemlére. Utálom, ha valaki nézeget, azt meg főként, ha utánam fütyül. Ne a domborulataimat szeresse, hanem engem. Vékony testalkatomért megdolgozok, bár alapból is ilyen lennék. Jobb félni, mint megijedni.
A kékségek pedig egy vadóc lányt rejtenek. Én vagyok a bulimiás, azaz a buli mániás, ahogy egy kedves barátnőm mondja. Nem veszek semmit magamra, mindig van valami frappáns visszavágásom. Könnyen barátkozok, mert közvetlen vagyok. Megosztó személyiség vagyok, mert van aki gyűlöl, de van aki pont amiatt imád, ami miatt mások utálnak. Hangos vagyok, de ezt nem bánom. Nem tetézem érzéseimet. Hazudni nem szoktam, csak ha nagyon muszáj, bár nem mintha annyira érdekelne kiket bántok meg. A barátaimat imádom, mindig kiállok mellettük. Az ellenségeim pedig összetehetik kezeiket, ha velem kerülnek egy légtérbe. Meglehetősen intelligens vagyok, bár ezt mindenki tudta. Mindemellett pedig én vagyok Miss. Instagram, mármint szoktak így hívni. Imádom az Instagram fiókom, naponta több képet is posztolok, ha tudok. Nem tudom, valami káros szenvedély ez, de sokkal jobb, mint a drogok vagy az alkohol. Ó, alkohol! Nagyon jóban vagyunk, de tudom a tisztes távolságot tartani. De ha egyszer mi találkozunk... ott lesznek dolgok. Hiszen az adja meg a bulihoz a hangulatot! Ne hülyéskedjünk már...
Mit mondjak még... ó, meg is van! Az éneklés a kedvenc időtöltésem. Kiskorom óta angyali hangom van. Talán ez az egyetlen mennyhez kapcsolódó bennem. De nem csak ez az énem van. Van egy nagyon aranyos, kedves Angel is bennem. Nem, nem vagyok skizofrén, se semmi, legalábbis papírom van róla, hogy normális vagyok pszichiátriai téren. Tudok érzelmes is lenni, ha nagyon az a pillanat van. Nekem is vannak rossz napjaim, hiszen emberből vagyok. De általánosságban egy mosolygós, nagyszájú cukorbomba vagyok, aki mindenkinek mosolyt csal az arcára. Lássuk, hol a te szép mosolyod?

Fejfájósan estem ki az ajtón. Majdnem szétrobbant az agyam, annyira vad volt a tegnap éjjel. Amint hazaértem már dőltem is be az ágyba, nem foglalkoztam semmivel. Anyám elutazott, így az öcsémet nekem kell őriznem. Bár nem mintha annyira rám szorulna, hiszen már tizenhetedik életévét tölti. Ő meg már megszokta, hogy néha elengedem magam és másnapos vagyok. Ez szerintem minden fiatalnál természetes, főleg, hogy tegnap egy lánybúcsú volt. Nem is emlékszem rá teljesen, de azt hiszem valami pasas is volt ott, de én hazajöttem. Nem díjazom ha gumibugyis csávók ugrálnak az ölem fölött, tekintve, hogy már régóta van kiszemeltem. Igen... őt elviselném gumibugyiban az ölem fölött ugrálva. Határozottan.
Komótos lépésekkel indultam a fürdőszoba felé, de mikor a kilincset megfogtam, nem nyílt. Aha. Ez az anyaszomorító már megint bent van.
- Hé! - dörömböltem az ajtón. - Ha nem engedsz be, nagyon megbánod! - támasztottam fejemet az ajtónak, hátha a hűs faanyag kicsit segít rajtam. De nem, nem segített.
- Hagyd már abba! Mindjárt kész vagyok. - morgott vissza. Gondolom megint bent ül és sms-ben hülyít valami lányt. Azt hiszem több lányos van az öcsémben, mint bennem. Nálam a mindjárt az pár perc, nála órák kérdése.
- Oké, hogy megegyeztem anyuékkal, hogy a kedvességemmel foglak megölni, de nem ölhetlek meg ahelyett? - fordítottam hátat az ajtónak, majd hátamat odatámasztva lecsúsztam a földre.
- Mi van, már megint fáj a fejed? - röhögött bent, hallottam. Mindig jót szórakozik a szenvedésemen. Hát nem imádni való? Inkább élnék egy marék homokkal. Egy homokszembe több kedvesség szorult, mint ebbe a nyomorultba.
- Ha-ha! - duzzogtam. Tudja, hogy utálom amikor ezzel szívat. - Remélem születik kistestvérünk! Akkor visszakapod azt a tizenhét év terrort, amit én kaptam tőled! Hogy dög... - fojtottam el az érzéseimet inkább. Szeretem az öcsémet, de lehetne sokkal megértőbb is velem szemben. Különben elbúcsúzhat a mogyoróitól.
- Mondd csak ki, Angyalkám, halljam! - szórakozott bent továbbra is rajtam.
- Ó, hogy az a...! - álltam fel a helyemről, majd az ajtóval szemben lévő falhoz álltam. Nekikészültem, majd sprintelésből elkezdtem szaladni az ajtó felé. Mit akartam? Betörni. Csak... az öcsém épp akkor nyitotta ki, így nekirohantam. Ő pedig erre nem készült, és feldőltünk mindketten.
Egy ideig mindketten csendben voltunk, halkan nyöszörögtünk a meglepettségtől és az eséstől. Bár én még mázlista voltam, mert az egyetlen testvéremre estem, de ő meg a hideg, kemény csempepadlóra. Van Isten! Ó, igen. Ez kellett nekem reggelre.
- Ne vedd sértésnek, de te vagy az utolsó csaj, akivel fetrengnék. - dobott le magáról, majd felült. Hátranézett rám, majd kedvesebb arckifejezést vett fel. - Jól vagy? - vonta fel a szemöldökét. Majdnem elhittem, hogy tényleg érdekli.
- Ja. - hasamon feküdtem, fejemet a padlón pihentetve. Jó hideg volt, jól esett. Úgyis nyár van, nagyon meleg van már. - Megkérhetlek valamire? - emeltem fel a mutatóujjam, hogy csak egy dolgot kérnék.
- Mire? - furcsállta, hogy most hirtelen segítséget kérnék tőle. Igen, ez ritka alkalom. Mindent megoldok magamnak, de ezt nem tudom.
- Ölj meg. - szenvedtem, persze még mindig a fejfájástól. Forgolódtam a földön, mintha csak magamat akarnám szórakoztatni ezzel, de reméltem, hogy ezáltal megkegyelmez az élet és megöl. Hiszen az élet odaadhatna ajándékba a halálnak. Az Élet és a Halál régóta szerelmesek, és az Élet megszámlálhatatlan ajándékot küld a Halálnak, ki megtartja őket, s őrzi őket... örökre.
- Nem. Mindjárt tábor lesz, te meg képes lennél most meghalni? - nevetett fel. Imádja, ha a halálvágyamról van szó. Azon is nevet, ha éppen az ő életének akarok véget vetni. Nem lennék vele kegyes, az biztos.
- Tényleg, a tábor! - csillant fel a szemem, s hirtelen kaptam fel a fejem. Igen, a Summer Camp idén igényt tart rám is! Nagyon régóta oda vágyódok, most pedig itt az esélyem. - Össze kell pakolnom! - tápászkodtam fel gyorsan, majd elfutottam a szobámba a bőröndömhöz.
- Hülye lány. - fogta a fejét az öcsém, majd inkább visszafeküdt a csempére. Nem csodálom. Tényleg eléggé hülye vagyok, de mindenki szeret. A Summer Camp-ben mindenkit leveszek a lábáról, ezt garantálom!