HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Pletyka rovat
Kattints és sztorizgass:

Aisha Blogja

Statisztika
Nők
12
Férfiak
19
Énekesek
6
Táncosok
5
Zenészek
4
Művészek
3
Sportolók
2
Tanárok
3
Alkalmazottak
3
Városiak
3
Ügynökök
1
Színészek
0

Csacsogda

Fb csoport
Facebook csoport

Latest topics
» the city that never sleeps
 
Vendég Pént. Jan. 29, 2016 5:59 am

» Skulduggery
 
Vendég Hétf. Jan. 18, 2016 7:48 pm

» Énekóra - April && Gavriel
 April Catliff
Csüt. Dec. 31, 2015 3:49 pm

» Heaven & Asa
 Heaven Bells
Pént. Dec. 11, 2015 10:30 pm

» April - Kenny
 April Catliff
Vas. Dec. 06, 2015 2:39 pm

» Damon Glenn
 Blair C. de Molay
Szer. Nov. 25, 2015 3:33 pm


Top posting users this month

Share | 
 

 Blithe Adler

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég


avatar
Vendég
TémanyitásTárgy: Blithe Adler   Hétf. Jún. 15, 2015 9:46 am

Blithe Adler




Név
Blithe Kristen Adler, mindenkinek csak Blithe
Szül. hely, idő
Fairfield; 1995. Feb. 20.
Kor
20
Csoport
Zenész
Avatar
Holland Roden

Tulajdonságok
Látod ott azt az eperszőke, közép magas lányt a tömegben? Akinek bőre, mint a tej, ital van a kezében, s égő zöld tekintete pedig mámoros az alkoholtól? Azt, aki körül többen is dongnak, de ő beszéd helyett, csak elbűvölően mosolyog és bólogat? Könnyedén ringatja - karcsú, finom, nőies alakját -  magát a zene ütemére, tombol, ha kell, s lassúzik, ha úgy hozza a helyzet. Élvezi, benne van a buliban, még se szól, egy hangot sem ad ki. Nem, nem néma, egyszerűen csak ilyen. Kacér mosolyával, azokkal a dús ajkaival bűvöli el az ellenkező nemet, s utána már szavak sem kellenek. Pillantásával tartja fogva bárki tekintetét, kifejező szemei szavak nélkül is árulkodnak róla, hogy mi zajlik le a fejében.  Olyan, akár egy nyitott könyv, s mégis leginkább egy hét lakat alatt őrzött, naplóhoz hasonlít. Az ember a közelében úgy érzi, hogy bár nem beszél, de a világon már mindent elmondott. Hogy egyszerre tud róla mindent és semmit. Na, hát ez a lány voltam én…
Azt mondják rám, egy időben tűnök forrónak és vadnak, mint a kitörni készülő vulkán, s ugyanakkor merevnek és hidegnek, akár egy jéghegy. Egyszerre keveredett bennem két teljesen ellentétes pulzus, két megütköző jellemvonás, ami mindenkit – beleértve saját magamat is – teljességgel összezavart. Egy kibogozhatatlan zűrzavar vagyok, egy rejtvény, amit képtelenség megfejteni, egy labirintus, melyből lehetetlen kiutat találni.
Mégis mindig a társaság középpontjában találom magam általában. Sosem voltam egy visszafogott lány, mindig is a saját fejem után mentem, azt csináltam, amit és amikor akartam, azt hiszem ezért is vagyok én az, akit mások szívesen követnek, mert szeretik a szabadelvűségemet, az őrült ötleteimet és vad bulikat, ahová elrángatom őket. Talán kívülről, elsőre jámbornak tűnhetek, de olyan vagyok akár a báránybőrbe bújt farkas. Ugyan nem beszélek valami sokat – csak akkor szólalok meg, ha értelmét látom, feleslegesen nem jártatom a szám – a gesztusaim és a tetteim megteszik a kellő hatást, önmagukért beszélnek. Így nincs szükségem szavakra, hogy megmutassam a világnak a belevaló, vad oldalamat, nem kell kiáltanom, hogy felfigyeljenek rám, hiszen a hallgatás a legtöbb esetben többet elmond, mint az üres szavak.
A közvetlen viselkedésem ellenére még így is nehezen megközelíthetőnek, egyenesen zárkózottnak tűnhetek – be kell valljam; az is vagyok. Nem beszélek magamról valami sokat, ha nagyon muszáj, felületesen érintem a témát -, amire rá tesz egy lapáttal a „pár szavas” szókincsem. Elég szűkszavúan válaszolgatok egy beszélgetésben. A legtöbb esetben is csak egy-egy „ühüm” vagy „aha”, esetleg egy „na ne, tényleg?” hagyja el a számat, valamint a "nem" szócska, amit egészen jól tudok már ismételgetni. Mindennek ellenére, nézzük a jó oldalát, legalább remek hallgatóság vagyok. Bármikor fordulhatnak hozzám mások a lelki bajaikkal, én biztosan végighallgatom őket, kapnak tőlem egy együtt érző, biztató mosolyt, talán még mondok is nekik valami tanácsfélét, aztán szélnek eresztem őket. Szeretem ezt csinálni. Hallgatni másokat és már csak egy kedves mosollyal is jobb kedvre deríteni őket. Jó érzés így segíteni másokon, ettől mindig megjön a kedvem egy újabb dal összerakására. Hiszen a hallott, tanulságos történetekből születnek meg a legújabb slágerek. Én pedig mégis csak a zenével foglalkozom, a zene nyelvén beszélek igazán. Írom, komponálom és el is játszom, ha kell. S valami csoda folytán, ilyenkor, a zenével, az én beszélőkém is új életre kel.
Történet
„We are young” – virított ott eme macskakaparáshoz leginkább hasonlatos írásforma a szintetizátor billentyűzetére, hanyagul ledobott kották tetején. A helyiségben teljes fejetlenség uralkodott, ha valaki belépett volna, biztosan hanyatt homlok menekült volna, az amúgy egészen barátságos, most kész csatatérnek tűnő szobából. Mindenfelé papírok hevertek, mindegyiken más és más megkezdett dalszöveg, vagy apró, életszerű bölcsességek voltak olvashatóak. Az ember szinte azt várta volna, hogy kettőt lép és a mennyezet felől is ilyen papírok zúduljanak a nyakába. Szerencsére, ebben az esetben még nem volt ennyire kaotikus a helyzet. Tény és való, hogy rendetlenség volt, és látszólag a plüssállatok is hadban álltak egymással, sőt, talán még a falra ragasztott mesefigurák is gyűlölettel tekintettek a másikra, de legalább attól nem kellett tartani, hogy odabent a fejünkre essen valami.
Beljebb merészkedve a csatatéren, háborús zajokra vagy csatakiáltásokra emlékeztető zajok helyett, békés csend fogadja az érkezőt. Egy pisszenést sem hallani, a hálószoba, a kinézetével ellentétben, olyan, mint magát a nyugalmat testesítené meg. Valós példája az ember elméjében dúló érzelmi viharoknak és az utána következő néma csendnek. Mintha csak a gazdája elméjébe nyerne egy pillanatra bepillantást a szemlélő. Igaz lehet a mondás; az ember szobája sokat elárul a tulajdonosáról. Ahogyan ez is. Minden bizonnyal, a lány, aki ezt a szobát lakta, színpompás elmével bírhatott, zenéhez való vonzalma mindennél erősebb lehetett, legalább is, ez tükröződött vissza a szoba zegzugaiból, még a könnyed lélegzetvétele is zeneként hatott a szobát kitöltő csendben.
S miközben, ő maga erre a sok sületlenségre gondolt és nem értette, miért gondol magára harmadik személyben, végleg befejezte a dalt…
Egy utolsó tollvonás, ugyan olyan macskakaparás, mint amilyen a szintetizátoron hirdette magát, és készen is volt. Elkészült a dal, amibe már megannyi energiát beleölt az alkotója, vagyis én. El sem hittem, hogy tényleg megírtam. Ez volt életem egyik legnehezebb, legbelsőségesebb írása. Egy dal, amely belőlem nőtte ki magát, amiben benne volt a szívem is és a lelkem is. Egy dallam, ami soha többet nem fog kimenni a fejemből és ujjaim nyomán fog égni, akárhányszor csak lenyomom a billentyűket.
Lassan felemelkedtem az ágyról, utat vágtam magamnak a földön heverő papírok között, kis ösvény nyomát kialakítva magam mögött, egészen a szintetizátorig. Óvatosan kézbe vettem a billentyűzeten heverő kottát, s ezt az utolsó lapot is, amin olyan keményen dolgoztam, most diadalittasan hozzátűztem, hivatalosan is egésszé téve a dalt.
Mosollyal az arcomon pörgettem át a papírokat a kezemben, újra és újra végigfuttattam a benne szereplő hangjegyeken a tekintetemet. Bememorizáltam minden egyes hangot, majd a kottát magam elé helyezve, kinyitva az első oldalon, úgy igazítottam, hogy kényelmesen játszani tudjak tőle és rá tudjak pillantani, ha szükségét érzem.
Kiroppantottam ujjaimat, vettem egy mély levegőt, s miközben szépen lassan kifújtam azt, a billentyűzeten leütöttem az első hangokat. Ujjaim könnyedén szaladtak oda, s vissza a különböző hangokat, finoman megütve, ügyelve rá, hogy minden alkalommal kellemes hangzásával borzolja a fülét annak, aki fültanúja lehetett a megszülető csodának. Azaz, többnyire a nővéremét, akinek szobájától csak egy vékonyka fal választotta el az enyémet. Így mindig ő volt az első, aki nem hivatalosan, de azért mégiscsak legelsőként hallhatta szívből jövő szavaimat felcsendülni egy kis hangszeres segítséggel. A beszéd sosem tartozott az erősségeim közé, s ő ezt tudta jól, éppen ezért értette meg minden egyes kimondatlan szavam, a billentyű hangjain keresztül. Hogy ezek a hangok most miről árulkodtak? Valami régiről, ami elmúlt, valami újról, ami el jő, és valami állandóról, ami örökre megmarad. Az életről szólt. Annak szépségéről és fájdalmáról. Mindkét irányból megragadva azt a bizonyos vonalat, amin végigvezetett és félúton találkozva, a világ legnagyobb csodáját hozta létre. Egy emberként szólt, de minden ember hangján, beleértve az én hangomat is.
Vissza az elejére Go down
Chris Campbell


avatar
Hozzászólások száma :
32
Join date :
2015. May. 28.
Age :
22
Tartózkodási hely :
Camp
TémanyitásTárgy: Re: Blithe Adler   Vas. Jún. 21, 2015 6:11 am

Elfogadva!! Smile




Szia. Smile

Hát mit is mondhatnék, amiket leírtál a mosolyodról, meg az igéző szemeidről,no hát azok mind igazak.Nagyon tetszik nekem ez a vonal, hogy beszéd helyett inkább dalban fejezed ki, amit szeretnél. Smile És hát, hogy tudsz komponálni, lenyűgöző. Smile
Hibát nem találtam, de ha akartam volna találni, akkor sem ment volna. Very Happy

Szaladj foglalózz, aztán huss játszani Wink

~~¤Summer Camp¤~~




Ha énekelsz élsz...
...ha élsz, énekelsz.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Blithe Adler

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékosok sarka :: Archívum :: Karakterek-